The stranger #TobyKebbell as Johnny Quid /Ronk'n'Rolla/

~Ezt a rövid, alig három részes történetet egy barátnőmnek írtam... puszi Szandi! :) ~

Part 1

Szeretek csak ülni, gondolkodni a múlton, a jelenen és a jövőn - avagy az elcseszett jövőn. Egy jó cigaretta mellett bármiben képes vagyok elmerülni. 
Gondolataim szinte visszhangoztak az üres lakásban, a füst pedig erős karjaiba zárva tartott engem a puha fotelben. Lábaimat a dohányzó asztalon pihentettem. A haverok szerint ebben az állapotban vagyok a legnyugodtabb. A tegnap esti buli miatt az agyam lassabban reagált a megszokottnál, ezért később jutott el a tudatomig, hogy valaki megnyomta a csengőt. A tompa zajra egy köhintéssel reagáltam, majd lassan emelkedtem fel a fotelből. Lábaimat lomhán egymás után rakva vettem irányba a bejárati ajtót és nyomtam le a kilincset. Az ajtó megadóan nyílt felém, ezzel megmutatva ki állt a másik oldalán. Szépség - állapítottam meg, amint gyorsan végig futtattam tekintetemet az előttem álló lányon, akin látható volt némi zavartság. Ránézett az ajtón található számra, majd rám, majd ismét az ajtóra. Nem engem várt, talán eltévedt.

- Hello gyönyörű! - köszöntöttem egy széles mosollyal az arcomon

- Ehm... Szia. - idegesen végigsimított barna haján miközben tekintetét rámszegezte. - Pete itthon van?

- Itthon legyen? Szeretnéd, ha itt lenne? - gondoltam kicsit húzom a buksiját, olyan kis ártatlannak nézett ki. Hezitált, és egy bólintással válaszolt.

- Én nem vagyok neked jó? Mindenképp Pete kell neked? - kacsintottam rá

- Nem. Pete-hez jöttem. - kicsit meglepett határozott válasza, de megmosolyogtatott.

- Gyere be! - böktem a fejemmel a nappali felé miközben arrébb álltam az ajtóból. Egy sóhaj kíséretében elindult a füsttel teli helyiségbe; a csípőjét hetykén illegette. Hosszú lábait farmere kerítésként ölelte körül, míg fenekét, a szegecsekkel díszített kabátja elrejtette kíváncsi szemeim elől. Kérdően fordult felém miközben az ablakhoz sétáltam és kinyitottam azt.

- Szóval, te Pete-et keresed, de ő nincs itthon. Amúgy én Johnny vagyok. - karjaimat kereszteztem mellkasom előtt miközben a konyhabútornak dőltem. 

- Rögtön gondoltam. - húzta a száját.

- Rendben, segítek, most jön az a rész, hogy te is elárulod nekem a neved. - mosolyogtam. Nem akarta,hogy tudjam de engem ez most mindennél jobban érdekelt. Jobbra balra húzgálta a száját, majd megvillantva tökéletes mosolyát szóra nyitotta azt:

- Csak Nadin. 

- Szóval Csak Nadin, mi járatban vagy erre? Honnan ismered Pete-et?

- Egy barátja vagyok. - babrálta ismét a haját. Kicsit zavart,hogy nem a szemembe nézett, pedig ő nekem egy kicsit sem volt közömbös. Ezt tudatnom kellett vele, ezért elindultam egyenesen felé. Lassan rámnézett, viszont tekintetünk találkozásakor elfordította a fejét. Ökölbe szorítottam a kezem és mögé siettem. 

- Mindig ilyen szűk szavú vagy? - bal kezemmel végig simítottam a nyakán mire megrezzent. 

- Anyukám mindig azt mondta, hogy ne álljak szóba idegenekkel! - mosolyodott el huncutan. Tehát ilyen rossz kislánnyal van dolgom.

- Szóval én egy veszélyes idegen vagyok? - csípőjénél fogva magamhoz rántottam és enyémet az övének nyomtam - Tudod, Pete soha nem mutatja be az ilyen szép barátait. - halkan nyögtem a fülébe miközben selymes haját elsepertem az útból. 

- Biztos van oka annak, hogy távol tart tőled! - felém fordította a fejét és ismét megmutatta tökéletes mosolyát, ami által arcán megjelentek a kis gödröcskék. 

- Talán úgy gondolja, hogy túl szexi vagyok és nem akarja, hogy az egész hosszúságom a csinos kis fenekedbe csússzon - csibészesen elmosolyodtam és végig simítottam a karján. Nem várt reakcióként ért, hogy szembe fordult velem, arcunk között alig volt néhány centi, de karjait mellkasomon pihentetve tartotta a tisztességes távolságot.

- Nem szeretem az ilyes fajta célzásokat! - ujjaival lassan nyomkodta a mellkasomban megfeszülő izmokat. Fülig érő mosolya pont az ellenkezőjét bizonygatta mondandójáról. Puha mutatóujjával végig simított alsó ajkamon, jobb kezembe nyomott egy borítékot s közben szóra nyitotta dús ajkait:

- Johnny drága, ezt majd add oda Pete-nek - kacsintott rám és elindult az ajtó felé. Tudtam, hogy nem szabad ezt ennyiben hagynom. Ritka az ilyen drága kincs és most hogy így a karjaimba hullott, vétek lenne elengednem. 

- Látlak még? - köszörültem meg a torkom, amint eltűnő alakja után pillantottam

- Biztosan - mosolygott szerényen, majd még utoljára kezével végig simította az ajtó félfát.

- Nadin - motyogtam a nevét magamban, miközben erősebben közre fogtam a borítékot - és csinálunk valami jót - nyaltam meg ajkaimat, puha ujja érintésének emlékét vissza hívva ...

[to be continued...]

~ Bαяηιє