~ Harry
Öles léptekkel haladtam a kocsim felé és idegesen vágódtam be a
vezetőülésre, kifaroltam a felhajtóról, sebességbe kapcsolva ráfordultam
a stúdióhoz vezető útra és gyorsítottam. Késésben voltam, nem is
kicsit.
A menedzserünknek így sem vagyok a kedvence, nem akartam még egy okot adni, hogy kiszúrhasson velem, így az autókat kerülgetve növeltem a sebességet. Szerencsére elkerültem a dugót, azt hittem késés nélkül megúszom és talán beslisszolhatok, anélkül, hogy bárki észrevenne, de ingerülten sóhajtottam fel, mikor csörögni kezdett a mobilom.
Türelmetlenül kotorásztam a kesztyűtartóban, kitartóan csörgő telefonom után kutatva. Mikor végre a kezembe került a készülék, anélkül szóltam bele, hogy megnéztem volna ki keres. - Már úton vagyok- morogtam lemondóan.
A menedzserünknek így sem vagyok a kedvence, nem akartam még egy okot adni, hogy kiszúrhasson velem, így az autókat kerülgetve növeltem a sebességet. Szerencsére elkerültem a dugót, azt hittem késés nélkül megúszom és talán beslisszolhatok, anélkül, hogy bárki észrevenne, de ingerülten sóhajtottam fel, mikor csörögni kezdett a mobilom.
Türelmetlenül kotorásztam a kesztyűtartóban, kitartóan csörgő telefonom után kutatva. Mikor végre a kezembe került a készülék, anélkül szóltam bele, hogy megnéztem volna ki keres. - Már úton vagyok- morogtam lemondóan.
- Hol a fenében vagy, kölyök? Negyed óra és kezdődik az interjú,
te meg az utolsó pillanatban tolod ide a képed! - üvöltött David teljes
hangerővel. - Ajánlom, hogy két percen belül itt legyél, különben…
- A rohadt életbe! Mondtam, hogy úton vagyok, nem? - ordítottam vissza felbőszülve.
- Velem ne beszélj így, kölyök! Engem nem érdekel, hogy te vagy a
híres Harry Styles, nekem akkor is csak egy taknyos kölyök maradsz. Csak
egy szavamba kerül és rövid úton repülsz! Két perc! - fröcsögte és
mielőtt válaszolhattam volna, megszakította a hívást.
- Idióta - dühöngtem, mérgesen ledobtam a mobilt az ülésre és
tekintetem újra az útra fordítottam. Hogy megpillantsam a szemben
közeledő autót. Rossz sávban haladtam.
~ Anabell
Reggel hatkor úgy pattant ki a szemem, mintha valaki egy pohár
jéghideg vizet zúdított volna a nyakamba, belső ébresztőm az izgatottság
miatt túl korán riasztott. Még több mint két órám maradt elkészülni és
odaérni életem első fontos interjújára, de lehetetlennek éreztem a
visszaalvást.
Egy ideig még élveztem az ágy hívogató puhaságát, majd mozdulatlanságtól elnehezült testtel kibújtam a takaróm védelmező öleléséből és nyújtózkodva indultam a fürdőbe.
A hideg víz valamelyest felfrissített és javított a szemem alatti sötét karikákon is, ami az előző estébe, sőt éjszakába nyúló készülésemnek az oka. Valamikor hajnali egy után sikerült elaludnom, részben azért, mert átvettem még egyszer a kérdéseket, részben a gyomromban megbújó izgatottság miatt is, de nekem fontos ez az interjú, muszáj lesz a legjobb formám nyújtanom.
A fürdőszobában tett hosszadalmas látogatásom után átcsoszogtam a konyhába és célba vettem a hűtőt. Percekig álltam előtte a gondolataimba merülve, mikor rájöttem, hogy nem is igazán vagyok éhes, így inkább egy tálba tejet és müzlit öntöttem és letelepedtem a konyhapulthoz. Hosszú ideig nyammogtam a reggelimen és mire észbe kaptam, alig fél órám maradt, hogy összeszedjem magam, felöltözzek és odaérjek a stúdióba, ahol az interjút szándékoztuk elkészíteni.
Őrült tempóban rohantam a szobámba, hogy magamra kapjam a ruhámat és gyors sminkelés után késznek nyilvánítva magam, felkaptam a kocsikulcsom és kiszáguldottam a lakásból.
Az út most sokkal hosszabbnak tűnt, mint egyébként, idegesen szorongattam a kormányt, a kocsikat kerülgettem, közben azon járt az eszem, hogy minden megvan-e…. A kérdések!
Fél kézzel az anyósülésen heverő táskám után nyúltam és szememet az útra szegezve túrtam bele a tegnap este összeírt kérdéseimet tartalmazó lapot keresve. Emlékeztem rá, hogy elraktam, de kezdtem egyre kétségbeesettebb lenni, mikor ennek ellenére sem találtam a papírlapot. Belepillantottam a táskába és végül megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor kezembe akadtak a kérdések. Felegyenesedtem és visszadőltem az ülésbe, de nem sokáig tartott az örömöm.
Minden csak pár másodperc alatt történt, ha akartam sem tudtam volna megakadályozni. Egy velem szembejövő, fekete autó az ellenkező sávból minden előzetes figyelmeztető jel nélkül átvágott az én sávomba, így elkerülhetetlen volt az ütközés.
Erős ütést éreztem, ahogy a két autó egymásnak csapódott és az utolsó amire emlékszem mielőtt a sötétség magába szippantott volna egy csillogó, mélyzöld szempár.
Egy ideig még élveztem az ágy hívogató puhaságát, majd mozdulatlanságtól elnehezült testtel kibújtam a takaróm védelmező öleléséből és nyújtózkodva indultam a fürdőbe.
A hideg víz valamelyest felfrissített és javított a szemem alatti sötét karikákon is, ami az előző estébe, sőt éjszakába nyúló készülésemnek az oka. Valamikor hajnali egy után sikerült elaludnom, részben azért, mert átvettem még egyszer a kérdéseket, részben a gyomromban megbújó izgatottság miatt is, de nekem fontos ez az interjú, muszáj lesz a legjobb formám nyújtanom.
A fürdőszobában tett hosszadalmas látogatásom után átcsoszogtam a konyhába és célba vettem a hűtőt. Percekig álltam előtte a gondolataimba merülve, mikor rájöttem, hogy nem is igazán vagyok éhes, így inkább egy tálba tejet és müzlit öntöttem és letelepedtem a konyhapulthoz. Hosszú ideig nyammogtam a reggelimen és mire észbe kaptam, alig fél órám maradt, hogy összeszedjem magam, felöltözzek és odaérjek a stúdióba, ahol az interjút szándékoztuk elkészíteni.
Őrült tempóban rohantam a szobámba, hogy magamra kapjam a ruhámat és gyors sminkelés után késznek nyilvánítva magam, felkaptam a kocsikulcsom és kiszáguldottam a lakásból.
Az út most sokkal hosszabbnak tűnt, mint egyébként, idegesen szorongattam a kormányt, a kocsikat kerülgettem, közben azon járt az eszem, hogy minden megvan-e…. A kérdések!
Fél kézzel az anyósülésen heverő táskám után nyúltam és szememet az útra szegezve túrtam bele a tegnap este összeírt kérdéseimet tartalmazó lapot keresve. Emlékeztem rá, hogy elraktam, de kezdtem egyre kétségbeesettebb lenni, mikor ennek ellenére sem találtam a papírlapot. Belepillantottam a táskába és végül megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor kezembe akadtak a kérdések. Felegyenesedtem és visszadőltem az ülésbe, de nem sokáig tartott az örömöm.
Minden csak pár másodperc alatt történt, ha akartam sem tudtam volna megakadályozni. Egy velem szembejövő, fekete autó az ellenkező sávból minden előzetes figyelmeztető jel nélkül átvágott az én sávomba, így elkerülhetetlen volt az ütközés.
Erős ütést éreztem, ahogy a két autó egymásnak csapódott és az utolsó amire emlékszem mielőtt a sötétség magába szippantott volna egy csillogó, mélyzöld szempár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése